Trump héveges béketárgyalásai mögött rejlő igazi szándékok
Vladimir Iljics Lenin, a híres orosz forradalmi vezető, úgy fogalmazott, hogy „vannak évtizedek, amikor semmi sem történik; és vannak hetek, amikor évtizedek történnek.” Az Egyesült Államok elnöke, Donald Trump körüli diplomáciai forgatag az utóbbi hetekben úgy tűnik, hogy megerősíti Lenin megállapítását. A protekcionista elnök, aki mindig azt ígérte, hogy előtérbe helyezi Amerikát, az utóbbi időszakban inkább a globális színtéren mutatkozott be. Trump és csapata üzleti megállapodásokat kötött a Perzsa-öbölben, feloldotta a szankciókat Szíriával szemben, tárgyalásokat folytatott egy Hamasz által fogva tartott amerikai állampolgár szabadon bocsátásáról, leállította a katonai csapásokat a jemeni Houthi harcosok ellen, csökkentette az amerikai vámokat Kínával szemben, utasította Ukrajnát, hogy tartson tárgyalásokat Oroszországgal Törökországban, folytatta a csendes tárgyalásokat Iránnal a nukleáris megállapodásról, sőt, még azt is magára vállalta, hogy közvetített a India és Pakisztán közötti tűzszünet megkötésében. A tempó lélegzetelállító volt, ami miatt a szövetségesek és ellenfelek egyaránt nehezen tudtak lépést tartani a történésekkel.
A kérdés, hogy mi is történik valójában? Milyen tanulságokat vonhatunk le ebből a hektikus hétből az Egyesült Államok elnökének külföldi politikájáról? Létezik-e valamiféle Trump-doktrína, vagy csupán globális események véletlenszerű összefonódásáról van szó? Talán érdemes a közelmúltban tett látogatásával kezdeni a Perzsa-öbölben, ahol szavaival és tetteivel egy kereskedelemre és nem háborúra épülő világ vízióját vázolta fel. Rijádban mondta, hogy a Közel-Keletben „kereskedelmet, nem káoszt” akar, olyan régiót, amely „technológiát exportál, nem terrorizmust”. Ez a pragmatikus mercantilizmus ígéretét hordozta, ahol a nemzetek üzleti megállapodásokat kötnek egymás kölcsönös előnyére, és ahol a profit békét hozhat.
A sajtóban megjelent hírek szerint Trump Rijádban több mint 600 milliárd dollárnyi befektetést ígért az Egyesült Államok számára, melyet a felek aláírtak. Az elnök pompásan mutatkozott be, azonnali győzelmeket ünnepelve, amelyeket hazájában az amerikai munkahelyek számára kedvezőként értékesíthetett. Néhány diplomata azonban magánvéleményében kétségbe vonta a különböző megállapodások valódi értékét, jelezve, hogy a látvány sokkal fontosabb volt, mint a tartalom. Trump beszédéből hiányzott a közös cselekvés lehetősége más országokkal, nem esett szó a klímaváltozás elleni multilaterális együttműködésről, és nem voltak aggodalmak a demokratikus vagy emberi jogok megsértése miatt a térségben. E helyett Trump az arab vezetőknek elmondta, hogy a múltbeli nyugati beavatkozásokat, a „nemzetépítőket és neo-konokat” támadva úgy véli, hogy „több nemzetet romboltak le, mint amennyit felépítettek”.
Az elnök visszafogott hozzáállása a közelmúltban India és Pakisztán közötti harcokhoz is megmutatkozott. A Trump-adminisztráció kezdetben óvatos volt a konfliktus kezelésében, és a helyettes elnök, JD Vance a Fox Newsnak nyilatkozva kijelentette, hogy a harcok „lényegében nem a mi ügyünk… nem tudjuk irányítani ezeket az országokat”. Végül, miután Trump és az államtitkár, Marco Rubio is telefonált, nyomást gyakoroltak a két nukleáris hatalomra a de-eszkaláció érdekében, de a diplomáciai eredményeket az indiai diplomáciai körök gyorsan elvetették, mondván, hogy a tűzszünet egy kétoldalú megállapodás volt.
A héten egy másik figyelemre méltó döntés volt, amikor Trump találkozott Szíria új elnökével, Ahmed al-Sharaával, és feloldotta a szankciókat az ország ellen. E lépés sokkolta a régiót és az amerikai kormányzatot egyaránt, mivel a külügyminisztérium korábban ellenállt a szankciók feloldásának, hogy megtartsa a befolyását az új szíriai kormánnyal szemben. A diplomaták szerint ez a típusú impulzív döntéshozatal, amely nem veszi figyelembe a kormányzati diskurzusokat, nem mindig bizonyul jónak, és Trump következetlenségét is tükrözi.
A héten a Trump által képviselt kereskedelmi megállapodások, valamint a Kínával kapcsolatos vámcsökkentések is egy jól ismert mintát követtek: maximalista követelések, fenyegetések, tárgyalások, visszakozás és győzelem hirdetése. Azonban az ilyen típusú stratégiák, amelyek a kereskedelmi vitákban működnek, sokkal nehezebbek a hosszú távú diplomáciai kihívások, például a háborúk esetében. Ukrajna orosz inváziója kapcsán Trump politikája szintén ingadozó volt, és a héten ismételten ellentmondásos döntéseket hozott. Az Ukrajnával kapcsolatos stratégiájukat, amely 30 napos tűzszünetet követelt Oroszországtól, végül Putyin javaslata, hogy közvetlen tárgyalásokat tartsanak, teljesen felülírta.
A héten a Houthi harcosokkal szembeni tűzszünetre vonatkozó megállapodás mellett Trump Iránnal is tárgyalásokat folytatott a nukleáris ambícióik korlátozásáról. Az amerikai politika közvetlenül ellentétes volt Izrael érdekeivel, ami újabb feszültségeket szülhet a térségben. Végső soron a héten történt diplomáciai események ellenére a globális helyzet változatlan maradt: a gázai harcok továbbra is folytatódnak, Ukrajna helyzete is bizonytalan, és a vámcsökkentések ellenére a globális piacok instabilitása továbbra is fennáll. Trump globális ideológiája egyértelműbbé vált: nem izolacionista, hanem mercantilista, optimistán bízva abban, hogy a kapitalizmus képes legyőzni a konfliktusokat.
